2006 november 21

 

 

 

agyon nehéz érzéketlennek maradni bizonyos

események ismeretében. Néhányuk jó, másik felük nem.

Ebben az évben, 2006-ban, van az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulója, egy olyan, a magyar népet érintő heroikus és drámai eseményé, ami nemcsak a magyar nemzet, de az egész világ számára jelentőséggel bír.

Ezen történelmi eseményeknek gazdag, és egyre bővülő bibliográfiája van.

Az szövetség egy sor találkozót szervezett Budapesten és egész Magyarországon.

Amikor az ember egy évfordulóra visszaemlékezik, nem lehet azokhoz fordulni, akik az életüket adták a saját eszméikért, hanem főleg azokhoz, akik számára, bár egyre kevesebben vannak, az életkoruk miatt ez a dátum biztosan sokatmondó.  

Mivel lehetőségem volt meglátogatni az emlékhelyeket, az ott szerzett víziók, nemcsak az adott történelmi korszak iránti érdeklődésemet erősítették, hanem azon gazdag kulturális örökség iránt is, amivel Magyarország rendelkezik. Ciň hangsúlyozta, hogy nagy szükség lenne ellátni az Agóra Kulturális Kört egy új kutatólaborral, jelen esetben az „Árpád” Olasz-magyar Tanulmányok Központját.

Ezen kulturális iroda neve a magyar fejedelem, Árpád (869-907) nevéből származik, aki egy nemzeti hős és az Árpád-ház megalapítója volt.

Visszatérve az Olasz-Magyar Tanulmányok Központjához, ami azért jött létre, hogy erősítse Magyarország és Dél-Olaszország kulturális és történelmi kapcsolatait és jelen esetben a Calabriai területét, mint egy korábbi találkozó eredményének tanúját.  Ezen rendezvényt a Nemzeti Múzeumban szervezésében tartották 2005 novemberében „A MAGYAR ÉS SZLÁV SEREGEK A CALABRIAI KÖZÉPKORBAN” címmel Reggio Calabriában tartottak, és  Calabria és Dél-Olaszország valamint a magyar nép és királyság közötti történelmi és kulturális kapcsolatokkal foglalkozott.

Ebben az évben, ahogy arról bőségesen olvasható a honlapunkon is, volt az 1956 Magyar Forradalom felidézése egy nemzetközi konferencia keretében „MAGYARORSZÁG 1956: TÖRTÉNELEM ÉS EMLÉKEZÉS HATÁRÁN” címmel, amely a legmagasabb szinten zajlott, hiszen az Egyesület vendége volt Kovács István úr, a Magyar Köztársaság olaszországi nagykövete, és Czorba László úr, a Római Magyar Akadémia Igazgatója és más szaktekintélyek valamint egy népes és figyelmes közönség.

Ezen a fontos összejövetelen egy perc néma tisztelettel kívántak adózni a magyar hazafiak emlékének és elmélyülten emlékezni a súlyos és véres áldozatokra.

 

_____________

_____________

 

 

A Reggio Calabria-i társulat egy egyetértő, természetes és átérzett döntése volt, hogy részt vegyen a rendezvény megkoronázásaként egy az Elesett hősök lelki üdvéért tartott Szentmisén, hogy emlékezzen arra a magyarok a szovjet diktatúra elleni egyenlőtlen harcának áldozataira, akik kivonultak az utcákra, terekre, hogy a legszebb eszményért harcoljanak: a szabadságért.

Ez a rendezvény a San Giorgio al Corso-o Vittoria Templom nagytiszteletű plébánosának, Don Nuccio Santoro plébános úrnak köszönhetően tudott megvalósulni. Ő annak a városi templomnak a szolgája, amely a megemlékezés legmegfelelőbb színhelyét kínálja, úgy hagyománytiszteletből, mint vallási elmélyülésből, amit a templom építészetének szigorú puritánsága és csendes légköre is ébreszt. 

A megemlékezésen nagyon sok hívő vett részt, akik gyakorlatilag megtöltötték a templomot, és aki között több magyar állampolgárságú honfitársunkat lehetett felismerni, akik munka vagy tanulmányi okok miatt élnek városunkban.

A Santoro nagytiszteletű plébános úr általi kezdeményezés nagy sikert aratott, aki a szentbeszéd során nagy teret szentelt ezen tragikus eseményeknek, melyeket a Katolikus Egyház szemszögéből értelmezett.

Ha a történelem oldalait fellapozzuk és visszatérünk 1956-ra, hangsúlyoznunk kell, hogy 50 éve, azaz pontosan azóta, hogy Reggio Calabriában nem emlékeznek egyházi szertartással a magyar mártírokra. És pont 1956-ban ugyanaz a helyszín volt a szentmise tárgya,

mely során a hívek támogatásukról biztosították e tragikus események szereplőit.

1956-ot, azt a meleg őszt, nagy szenvedéllyel élték meg Reggio Calabriában is: nemcsak politikai szempontból, de kulturális és társadalmiból is, továbbá egyházi szempontból, hiszen rengeteg szertartást tartottak sok helyen, nemcsak a városokban, de vidéken is.

A pap emlékeztette a híveket, hogy évtizedekig a világ gyakorlatilag két blokkra volt osztva, ami nemcsak politikai-katonai, hanem ideológiai megosztást is jelentett.

Egyik oldalon a szovjet-kommunista blokk az ateista és materialista ideológiával, ahol a magyar állam is volt, a másikon a nyugati államok, ahol továbbra is szabadon ki lehetett fejezni az ember hitét és gyakorolnia a vallását. 

Santoro plébános úr így kommentálta a Társaság becses kezdeményezését: „ Ezt az estét, a Szentmisét a magyar mártíroknak kívántuk szentelni, értük imádkozzunk, és emlékezzünk erre a korszakra, és főleg az Egyház szempontjából, oly módon, hogy soha nem felejtünk. Imádkozzunk és tanuljunk a történelem negatív tanulságaiból is.”   

_____________

     

     

15.12.2006

             

_____________

 

A plébános Krisztus Szenvedésire, Halálára és Feltámadására és arra emlékeztette a híveket, hogy a hit fényében a szenvedés egyesül Krisztus szenvedéseivel.      

Don Nuccio idézte Andrea Riccardi tanulmányát a „A mártírság évszázada – A huszadik századi keresztények”-et és elmondta, hogy rengeteg mártír volt a múlt században, úgy keleten, mint nyugaton, és őket spirituális szempontból kell nézni, hogy meglássuk a tanításukat, azért, hogy a társadalom ne kövesse el többet ugyanazon hibákat. 

Aztán alapos vizsgálatot végzett, hogy mennyien szenvedtek el erőszakot, nemcsak pszichológiait, de fizikait is, megismerve a börtönt a szovjet rezsim alatt Kelet-Európa államaiban.

És valóban a Vörös hadsereg bevonulása ezen területekre, a Kreml szatellit igazgatásának kinyilvánítását eredményezte.

A Katolikus Egyház Lengyelországban, Csehszlovákiában, Bulgáriában, Romániában, Jugoszláviában, Albániában és Magyarországon a kommunista rezsimek kiszolgálóinak zaklatásait kellett hogy elviselje hosszú időn keresztül, ahol a főpapok sok szenvedst és igazságtalanságot viseltek el.

Emlékeztetett Stepinac, Beran, Bossilov püspökökre, Mindszenty bíborosokra, Massimiliano Kolbéra, akit Wojtyla Pápa felszentelt.

De egy gondolatot intézett Wyszynsi püspökhöz is, akinek érdeme volt, hogy 1973-ban felszentelte a kommunista rendszer első templomát ott, ahol a világháborúban egy kemény náci megtorlás történt.

De azon számos egyházfő, aki atrocitást és kegyetlenkedést szenvedett el Hodja Albániájában, ahol 1967-től kezdve eltöröltek minden egyházi eseményt és ennek követeztében 129 egyházi ember halt mártírhalált (65-öt halálra ítélte, a többit hosszú börtönbüntetésre). Ezen egyházi emberek között egy tucat jezsuita is volt.

A kommunista rezsim végére csak kb. 30 pap maradt életben, akik túlélték a kemény börtönéveket.

A mise végén Daniele Zangari úr, az Agóra Kulturális Kör képviselője szólt, aki Mindszenty hercegprímás Emlékirataiból idézett.

Ezt követően Daniele Zangari azt mondta, hogy a magyar hercegprímás tartott a letartóztatásától, és hogy annak kapcsán így imádkozott: „(…) Imádkozom, hogy jöjjön el az igazság és a szeretet világa: imádkozom azokért is, akik az én Uram szavai szerint, nem tudják, hogy mit cselekszenek és teljes 

szívükből elvesznek. (…)” Rögtön ezután az Agóra Kulturális Kör Elnöke Gianni Aiello felolvasta Vácy Mihály magyar költő Szelíden mint a szél című versét: „Szőkén, szelíden, mint a szél, jöttömben csendes diadal van, sebet hűsít fényes nyugalmam, golyó, szurony, kín sűrű rajban, süvített át, s nem fogott rajtam, s mibe naponint belehaltam, attól leszek pusztíthatatlan, s szelíden győzök, mint a szél.”

Míg Gianni Aiello beszéde a végéhez közeledett, a szertartás a hívek részére váratlanul és lenyűgöző módon ért véget: a Templom egyik központi padjából megszólalt Benedetto Trunfio Mester trombitájából N. Rosso „Silenzio fuori ordinanza” (Nem elrendelt csend) című darabja, amely hozzájárult, hogy a Reggio Calabria-i emlékünnepen felerősödjön a megfelelő meleg lelkiség, elmélyülés, könyörgés és visszaemlékezés hangulata.  

Míg a nemes hangszer dallama szállt az 1956-os forradalom alatt elesett magyar mártírok emlékére, a jelenlevők meghatódott arcán meg-megcsillant egy-egy könnycsepp.

Benedetto Trunfio Mester, aki jelen kívánt lenni ezen a kezdeményezésen, szenvedélyes zenei előadása tartalommal töltötte meg a rendezvényt, hogy ily módon magasztalja a történelem, az emlékezés

és a polgári  érzékenység értékeit,  és emlékeztessen az elképesztő számokra, azok érzelmeire, érzéseire, reményeire, vesződségére és a szenvedésére, akik elképesztő módon járultak hozzá a szabadság és Európa gyarapodásához és amiért az életüket is áldozták.

A Reggio Calabria-i társulat által szervezett rendezvényt teljességgel átérezte az egész közönség, mikor is először találkozhatott a helyi olasz és a városban élő magyar közösség, akiket az azonos színű, bár eltérő sorrendű trikolor is összeköt, és egyesíti a két népet az egység, igazság, egyenlőség és szolidaritás értékeiben, amik a két nemzetet születésüktől napjainkig jellemzik.